LÉLEKCSAPDÁBAN V.

Részlet a Lélekcsapdában című
regényemből, ami 2011-ben jelent meg.

A labda Colosnál volt, aki már szemmel láthatóan fejlettebb volt a többi lánynál. Könnyedén mozgott és hihetetlen hosszú combja­ival lenyűgözte a bámészkodókat. A lányok irigyelték, a fiúk pedig csodálattal bámulták. Colos Esztert szólította, és magas ívben röpí­tette feléje a labdát. A megszólított röptében ütötte a labdát a piros bikinis lány felé, aki elmélázott, így a labda az arcába csapódott.

-    Ne haragudj, Klári, nem volt szándékos - mentegetőzött Eszter lágyan csengő hangon és futott Klárihoz, aki az orrát fogta, és ujjai közül lassan szivárgott a vér. Klári szemei könnybe lábadtak, de nem engedte el magát.

-    Én voltam a hibás. Mindig elbambulok és rosszul járok - hallatszottak a sérült lány szavai torzan a tenyere takarásából. Eszter odaért, elhúzta Klári kezét az orra elől. Finoman körbetapogatta arccsontját és igyekezett fájdalommentesen érinteni az orrát.

-    Nem tört el semmid. Gyere, mossuk le tiszta vízzel az orrod. Utána egy kicsit borogasd, hogy elálljon a vérzés - kérte Eszter a sérültet.

-    Adj egy zsebkendőt, Magdi! - kiáltotta Colos, aki az ivóvizes pa­lackból hideg vizet öntött a zsebkendőre és odanyújtotta Klárinak, aki hálás pillantással köszönte meg Zsuzsának és Magdinak a segít­séget.

-    Csak abban reménykedem, hogy nem dagad duplájára az or­rom - bizakodott a pórul járt lány. - Különben nem tudok elmen­ni az esti bulira. Pedig nagyon tetszik Feri nem szeretném, ha más lánnyal táncolná végig az estét - árulta el kötődését a fiúhoz Klári.

-    Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszul találtam el a labdát - mentegetőzött ismét Eszter. - Ha nem tudsz eljönni a buliba, akkor én sem megyek - vállalta fel a magának szabott büntetést Eszter. Neki ez sokkal kisebb veszteséget jelentett, mint Klárinak. Nem volt olyan fiú a társaságban, aki megdobogtatta a szívét.

Alig vették észre, pedig már messziről hallani lehetett, amint egy nagy csapat kerékpáros tekert az ártér felé. Péter nagyon örült, hogy végre a fiúk odaértek és észrevétlenül hozzájuk csapódhat. A lányok közül egyedül Klárit feszélyezte, hogy jöttek a fiúk. Nem akarta, hogy feldagadt orral lássák. A fiúk nagy üdvrivalgással köszöntötték a lá­nyokat, akik szintén örültek a találkozásnak. Már évek óta összeszo­kott csapatként a nyarat együtt töltötték. A lányok közül csak ketten, Marcsi és Éva éltek a közeli faluban, a többiek nyaranta költöztek a falubeli rokonaikhoz. Pétert sorban bemutatták a lányoknak.

Feri aggódva figyelte Klárit, akinek orra kezdett bedagadni, ki­csit esetlenül odament hozzá és felajánlotta, hogy hoz otthonról je­get az orrára. Klári válaszát meg sem várta, felpattant a kerékpárjá­ra és álltában tekerve elhúzott a töltés felé, sűrű porfelhőt kavarva maga mögött. Sejtette, hogy a fiúk cukkolni fogják Klárival, de nem bánta. Sajnálta a lányt és segíteni akart. Nem egészen önzetlenül azt tervezte, hogy megtáncoltatja este. Szerette táncolás közben magá­hoz húzni, érezni a melleit, amikor a lassú számok alatt nekifeszül a mellkasának. Abban bizakodott, hogy ezen az estén továbbjuthat egy-két lopott csóknál.

Péter akkor nem sejtette, hogy az új ismerősei közül nyaranta mindig másik lesz majd az aktuális barátnője. Nem fordult meg a fejében az sem, hogy a Zagyva mellett találja meg az igazi társát, hogy többször elveszítse. Ha valaki azt mondja neki, hogy Péter, te itt és most találkoztál a végzeteddel, akkor jót nevetett volna. Pedig így utólag felidézve, volt egy szemvillanás közte és Eszter közt. Néhány évvel később nem siklott volna át egy ilyen szem­kontaktuson, de akkor még szilaj és vad korszakát élte. Olyan volt, mint egy kisgyermek, aki mindent meg akart fogni és kóstolni. Fel­nőttként sem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy csak akkor ismerhet meg valamit vagy valakit, ha megízleli. Talán, ha az anyja tovább szoptatja, túllépett volna a csecsemői vágyak és megisme­rés szintjénél.

Szilajságának tulajdonította, hogy jó pár évvel később Feriből, a jó barátból ellenség lett. Sokszor összeverekedtek, a fiúk tudták, nem szabad magukra hagyni őket. Az ifjúként örökké vidám Feriből kiszámíthatatlan, mogorva ember vált.

Péter, amikor rátört az őszinteség, bevallotta - olykor többek előtt is -, hogy Feri természetének változása az ő mindent meg­szerezni vágyó önzésének következménye. Ennél többet senki nem tudott meg kettejük barátságának végéről. Péter hallgatott, ha rá­kérdeztek. Feri olykor sírt, máskor dühkitörést kapott, amikor Pé­terhez fűződő barátságát hozta szóba valamelyik fiú.

LÉLEKCSAPDÁBAN IV.